A Hollywood csúcsragadozóját leleplező újságíró jobbnak látta széfbe zárni bizonyítékait
A hírhedt Pegasus kémszoftver is előkerül Ronan Farrow, a Harvey Weinstein-ügy egyik kirobbantójának könyvében, amely most már magyarul is olvasható.
A hírhedt Pegasus kémszoftver is előkerül Ronan Farrow, a Harvey Weinstein-ügy egyik kirobbantójának könyvében, amely most már magyarul is olvasható.
A rendező továbbra is azt állítja, hogy ártatlan.
Molesztálta-e saját örökbefogadott kislányát Woody Allen? A kérdést harminc év után most egy botrányt ígérő dokumentumfilm próbálja újra megválaszolni, és mond is megrázó dolgokat. Mégsem ez jelenti az igazi botrányt.
Január 5-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő, Woody Allen múzsája, több filmjének főszereplője.
A rádiós továbbra sem marad a kaptafánál - szerencsénkre.
A világ legismertebb neurotikusa a magyarul most megjelent önéletrajzában kijavítja az életben ejtett helyesírási hibákat, és töredelmesen bevallja: soha nem tette meg és soha nem tenné meg „azt”.
Nem ért egyet az eljárással.
Már a kiadó dolgozói is tilatkoznak. A rendező fia közleményben adott hangot a felháborodásának.
A miniszterelnök év eleji sajtótájékoztató tart ma. Egy Woody Allen-film részletével hangolódik rá.
Woody Allen megállapodott az Amazonnal, és visszavonta a szerződésszegésért az év elején benyújtott keresetét – jelentették hírügynökségek.
Sokáig úgy tűnt, nem mutatják be a filmet.
A spanyol tengerparton forgatni fog, három nagyvárosban pedig klarinétozik.
Nyolc évig voltak együtt, évekig hármasban, Mia Farrow-val.
Woody Allen jelenlegi felesége Soon-Yi Previn évtizedekig tartó hallgatás után megtörte a csöndet, és végre beszélt arról, hogy ő mit gondolt a férjét ért molesztálási vádakról.
Az Amazon úgy döntött, egyelőre nem mutatják be a tavaly leforgatott romantikus vígjátékot.